Tanulmányút Pozsonyba és Nyugat-Magyarországra

A Magyarországi Horvátok Tudományos Intézetének munkatársai, valamint a Pécsi Tudományegyetem Horvát Tanszékének oktatói és diákjai szakmai tanulmányi kiránduláson vettek részt 2021. november 8-től 9-ig Szlovákiában és a nyugat-magyarországi horvát (gradistyei) falvakban. A tanulmányút folyamán a résztvevők megismerkedhettek a szlovákiai horvátokkal a Devinsko Novo Selo településen működő Horvát Kultúra Múzeumában, ahol a szlovákiai horvátok történelmébe és kultúrájába tekinthettek bele, majd az utazást Szlovákia fővárosában, Pozsonyban folytatták, ahol a főbb nevezetességeket keresték fel, többek között a Duna parton fekvő várat. Az esti órákban érkezett meg a csoport Kópházára, ahol a szállás elfoglalása és vacsora után dr. Payrits Ferenc tudományos előadását hallgatták meg. Másnap a szakmai út folytatódott Kópházán, a helyi horvát nevezetességeket ismerhették meg a részvevők szintén Payrits Ferenc vezetésével, majd a Kópházi Interaktív Múzeumot, amely a horvátság történetét mutatja be Nyugat-Magyarországon. A kirándulás Sopronban folytatódott, a város régi történelmi belvárosában, ezután pedig a csoport Peresznyére látogatott, ahol dr. Handler András vezetésével megtekintették a Magyarországi Horvátok Keresztény Gyűjteményét. A kétnapos szakmai kirándulás során a hallgatók és tanárok szélesebb képet kaptak a nyugat-magyarországi horvátságról, a gradistyei horvátok múltjáról és kultúrájáról valamint a szlovákiai horvátok történetéről.

Szerkesztőség

A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg  NKUL-KP-1-2021/1-001931

141951megvalosult_magyarorszag_korm_tamogatasaval_2021.jpg

Linkajánló