Konferencia Nikola Andrić irodalomtörténészről

A Nikola Andrićnak szentelt háromnapos tudományos konferencia programsorozatát 2022. október 20. és 22. között rendezték meg három helyszínen. Az első napon horvát irodalomtörténészek látogattak Zágrábba és ott tartották meg előadásaikat, a második napon Vukovárba utaztak, ahol Nikola Andrićról tartott előadásokkal folytatódott a tanácskozás, míg a harmadik napon, 2022. október 22-én (szombaton) a résztvevők Pécsen, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán fejezték be a konferenciát. Az egyetem Horvát Tanszékén három előadást tartottak (Blazsetin István, Robert Bacalja és Miljenko Buljac előadásában), valamint a pécsi összejövetelt ünnepélyes beszédek előzték meg, a konferencia szervezőbizottságának elnöke, Tihomil Maštrović, a Horvát  Tanszék vezetője, Blazsetin István, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke, Gugán János és a Horvát Köztársaság pécsi főkonzulja, Drago Horvat által. A találkozó után a résztvevők megtekintették Pécs belvárosát, többek között a pécsi Horvát házat, azon belül a Magyarországi Horvát Tudományos Intézetét is. A háromnapos találkozó Pécs városában ért véget, a résztvevőket pedig ebéddel várták a pécsi Miroslav Krleža Horvát Iskolaközpontban.

Szerkesztőség

Linkajánló