XII. Nemzetközi Kroatisztikai Tudományos Konferencia Pécsett

A Magyarországi Horvátok Tudományos Intézete és a PTE BTK Horvát Tanszéke szervezésében, valamint az MTA Pécsi Területi Bizottsága és a Vajdasági Horvátok Kulturális Intézete közreműködésével 2014. október 17-én és 18-án, a pécsi MTA PAB Székházában került megrendezésre a XII. Nemzetközi Kroatisztikai Tudományos Konferencia.


A konferencia megnyitóján a résztvevőket Blazsetin István az MHTI igazgatója, Zeller Gyula a PTE rektor helyettese, Müller Péter a PTE BTK dékán helyettese, Kosztolányi György az MTA PAB elnöke, Vesna Haluga a Horvát Köztársaság Pécsi Főkonzulátusának konzul asszonya valamint Hepp Mihály horvát nemzetiségi szószóló köszöntötték.


A köszöntők hangsúlyozták a város és a régió erős horvát kulturális és nyelvi kötődéseit, valamint kiemelték az MHTI és a pécsi Horvát Tanszék sokszínű tudományos tevékenységét, ami a konferencia programjában is nyomon követhető. Müller Péter dékán helyettes úr hangsúlyozta, hogy a Horvát Tanszék kiváló szakmai kapcsolatokat ápol a horvátországi (Zágráb, Eszék, Zadar) partnerintézményekkel.


A kétévente megrendezésre kerülő, a régió egyik legjelentősebb, több mint két évtizedes múltra visszatekintő kroatisztikai konferenciáján közel 60 előadó vett részt Horvátországból, Magyarországról, Ausztriából, Bosznia Hercegovinából és Szerbiából. A konferencia hagyományainak megfelelően idén is nyelvészeti, irodalomtudományi, művelődéstörténeti és történettudományi témák kerültek terítékre. A tanácskozás két napja alatt számos fiatal kutató is beszámolhatott eddigi eredményeiről.


A megnyitót követő plenáris előadások során Ljiljana Kolenićot (Eszék) és Krešimir Bagićot (Zágráb) hallhattuk, akik a századforduló horvát irodalmi nyelvéről (Kolenić), valamint a kilencvenes évek horvát kultúrájáról és irodalmáról (Bagić) tartottak előadást.


A két nap folyamán hat szekcióban folyt a munka. Az előadások aktuális évfordulók (I. világháború, Antun Gustav Matoš halálának 100. évfordulója), illetve több témát is felölelő nagyobb témakörök szerint lettek csoportosítva (nyelvtudományok, irodalomtudományok). A péntek délutáni program részeként bemutatásra került a két éve megrendezett konferencián elhangzott tanulmányokból összeállított kötet is, mit Blazsetin István és Barics Ernő mutattak be. Az MHTI gondozásában megjelent kötetben több mint 600 oldalon 48 tanulmány található, többek között külön fejezetben olvashatóak a bunyevác-horvát közösség problémáit tárgyaló írások.
Az első nap zárásaként megszervezett kulturális program keretében a konferencia résztvevői ellátogattak a Tudásközpontba és meglátogathatták a Zsolnay Kulturális Negyed látványosságait. A XII. Nemzetközi Kroatisztikai Tudományos Konferencia szombat délben zárta kapuit. A rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Pécsi Tudományegyetem támogatták.

Szerkesztőség

Képgaléria

Linkajánló