Tanulmányút Horvátországba (Karlovac-Ogulin-Selce-Krk-Rijeka)

A Magyarországi Horvátok Tudományos Intézetének munkatársai valamint a Pécsi Tudományegyetem Horvát Tanszékének oktatói és diákjai háromnapos horvátországi tanulmányi kiránduláson vettek részt 2017. április 27-től 29-ig. Az út első állomása Karlovac (Károlyváros) megye központjába, Karlovacba vezetett, hiszen a Horvát Köztársaság pécsi Főkonzulátusa és Karolyváros megye rendkívüli együttműködésének köszönhetően a látogatókat szeretettel fogadta Bernardo Pahor, a Megyei Hivatal vezetője, aki köszöntötte a vendégeket, majd előadást tartott Karlovac megye kulturális, turisztikai és gazdasági lehetőségeiről. A prezentációt megköszönve, Blazsetin István az MHTI igazgatója és a pécsi Horvát Tanszék vezetője a pécsi horvát közösségről, a városban működő horvát intézményekről, a PTE Szlavisztika Intézetéről és Horvát Tanszékéről beszélt. A fogadás után a vendégek megismerkedhettek a város főbb nevezetességeivel és négy folyójával. A Korana folyó partjára épült édesvízi akvárium, az „Aquatika” 2016-ban nyitotta meg kapuit és a megye egyik legsikeresebb uniós projektjeként tartják számon. A mintegy 25 akváriumból álló létesítmény több mint 100 édesvízi halfaj életét mutatja be az érdeklődőknek.

 

A következő állomás Ogulin volt, ahol megtekintették a Frangepán várat és „mesebeli sétán” vettek részt a Varázslatos erdőben, ami egy állandó kiállítás keretein belül valósul meg. „Ivana mesebeli háza” 2013-ban kezdte meg működését és a városban született híres horvát meseírónő, Ivana Brlić-Mažuranić, meséitől ihletve jött létre. A vendégeket Ankica Puškarić, az intézmény igazgatónője és munkatársai fogadták. A különleges tárlatvezetés során a múzeum munkatársa a horvát írónő bőrébe bújva varázsolja el az odalátogatókat. Az első nap Selcen ért véget, ahol Karlovac megye saját üdülőjében (Hostel Karlovac) biztosított szállást.

 

Sajnos a rossz időjárási körülmények miatt április 28-án elmaradt a Košljun – szigeti ferences kolostor meglátogatása. A program többi része megvalósult. Ellátogattak Jurandvor község Szent Lucia templomába. Itt található a „Baskai kőtábla”, az első összefüggő horvát írásos nyelvemlék. A program részeként előadást hallgattak meg a Baskai kőtábla történetéről, a glagolita írásmódról és a horvát írásbeliség kezdeteiről. A délutáni órákban a boráról és a világ legszűkebb utcájáról híres Vrbnikbe látogatott a csoport.
A tanulmányút zárásaként a résztvevők május 29-én ellátogattak Trsatba a híres Mária kegyhelyre, amit városnézés követett Rijekában. A húsz résztvevő élményekkel tele és új ismeretekkel gazdagodva tért vissza Pécsre.

 

Szerkesztőség

 

 

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósúlt meg.  

115208emmi_logo.jpg

 

                 NEMZ-KUL-17-0712 

 

 

 

 

 

Linkajánló