Ivan Antunović Emléknapok Szabadkán és Kalocsán

Három ország – Magyarország, Horvátország és Szerbia – számos egyházi, kulturális és tudományos szervezetének közreműködésével 2015. június 19-21. között kerültek megrendezésre az Ivan Antunović Emléknapok, az egykori kalocsai címzetes segédpüspök születésének 200. évfordulója alkalmából.


A rendezvény első napján a szabadkai Városi Múzeumban nyílt kiállítás Ivan Antunović emlékére „Életem legyen a Krisztus“ címmel, melyen a Kalocsai Egyházmegye gyűjteményeiből válogattak. A kiállítás megnyitóját részvételükkel megtisztelték Đuro Hranić đakovoi-eszéki érsek, Pénzes János szabadkai püspök, Stjepan Beretić a szabadkai „Ivan Antunović“ Katolikus Társaság elnöke, valamint Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, aki a kiállítást megnyitotta.


Ugyanazon a napon a Szabadkai Városháza Üléstermében került sor az emléknapok ünnepélyes megnyitójára. A köszöntő beszédek után plenáris előadást tartott Vladimir Dugalić, aki teológiai és Sokcsevits Dénes, aki történelmi szemszögből dolgozta fel Antunović munkásságát, majd bemutatásra került Ivan Antunović „Posliednji Gizdarev“ című regénye, ami a Vajdasági Horvátok Kulturális Intézete és a Magyarországi Horvátok Tudományos Intézete közös kiadásában jelent meg.


A rendezvény második napján a szabadkai „Augustinianum“ Lelkipásztori Központban több mint harminc kutató részvételével tudományos konferenciára került sor, amin számos szemszögből világították meg Ivan Antunović életét és munkásságát. A konferencián részt vett Blazsetin István a Magyarországi Horvátok Tudományos Intézetének igazgatója, Bality Szilveszter az Intézet tudományos munkatársa, Heka László a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatója valamint Zadrovich Bernadett a peresznyei Magyarországi Horvátok Keresztény Gyűjteményének igazgatója.


Az emléknapok zárásaként Kalocsán tartottak megemlékezést. Ivan Antunović ebben a városban élte le élete nagy részét, itt adta ki számos művét és itt is hunyt el 1888-ban. A program a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár látogatásával kezdődött, melyet számos szabadkai vendég is megcsodálhatott, majd kiállítás-megnyitóval folytatódott. A délutáni órákban Blazsetin István, Bality Szilveszter és Andrija Anišić szabadkai tiszteletes közreműködésével emlékülésre került sor Ivan Antunović tiszteletére és bemutatásra került a már említett közös kiadásban megjelent „Posliednji Gizdarev“ című Ivan Antunović regény is. Az ülés után a szabadkai székesegyház plébánosa, msgr. Stjepan Beretić horvát nyelvű szent misét mutatott be a Szent József-zárdatemplomban majd a magyarországi és szerbiai horvát intézmények képviselői koszorút helyeztek el Ivan Antunović emléktáblájćnál. A nap zárásaként folklórműsor következett környékbeli előadók szereplésével.

S.B.

Hrvatski glasnik, 2015. július 2.

Fotó: Stipan Balatinac, Andrija Anišić

Linkajánló